2017-05-28

Könyvhétre hangolódva...

Sziasztok!
Már eszméletlenül várom a Könyvhetet, amire idén nagy kézitáskával tervezek menni! :) Annyi jó könyv megjelenését hirdették meg, hogy azt szatyrokkal nem lehet majd bírni. 
Hat kiadó standját tervezem meglátogatni vásárlás szempontjából, és pontosan 18 db könyvvel tervezek hazajönni (ebből csupán kettő lesz a páromé XD)
Soha nem szerettem cipekedni, és noha néhány kiadó gyorsan elérhetővé teszi a könyveit azok számára is, akik nem tudnak részt venni az eseményen, révén nem pestiek, sajnos a Könyvmolyképző Kiadónál az utolsó két alkalommal már jól megjártam. Tőlük szeretnék beszerezni 10 új megjelenést, de egyszerűen nem lehet kivárni, mire eljut tőlük hozzám az új megjelenés. Előrendelés után!! Ebben sajnos azt kell mondjam, hogy van még hová fejlődnie a boltnak... :( 
Mindenesetre idén délelőtt tervezek menni, remélem a tömeg is kisebb lesz, és hozzáférek a standokhoz. Van még két hetem gondolkodni, hogy a legkevésbé várt kötetek közül egyet-kettőt megrendelek-e neten keresztül, mégse kelljen annyit cipekedni.
Íme, az én bevásárlólistám, kiegésztíve +2 kötettel, melyeken még erősen gondolkodom.
Ezen felül várok még előrendelt köteteket is, és mivel május 27-én volt a 6. Moly szülinapom, meglepem magam egy újabb, friss megjelenéssel. :D

Könyvheti beszerzések 
1. Twister Media
Jók és rosszak iskolája 3. - Jótett helyébe (A borító, mint mindig, most is gyönyörűen sikerült.) :)
A kárhozott (Az örök pillangómániás *-*)

2. Maxim Kiadó
Dream válogatás - Nemesis 
Ugyan borító még nincs hozzá, és nem tudom, hogy mi lett a szavazás végeredménye, no meg azt sem, hogy végül kijön-e a Könyvhétre, ha lesz, tuti beszerzem. Oh, és remélem, hogy a 2. tervvel jelenik meg, mert az első valami eszméletlenül ocsmány, és félelmetes...

3. Animus
Rablás uszonnára
Nem is lehet kérdéses, hogy egy idősek otthonában dolgozó személynek ez alap vétel. Főleg, miután elolvastam és hangosan felnevettem a fülszövegen. 
4. Könyvmolyképző 
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán, valamint Mindörökké várni kötetei alap vételek.
Régóta várós Ella és Micha 2. része, bár a borító sajnos nem nyerte el a tetszésemet.
A Raven King borító eszméletlen gyönyörűre sikeredett, kék és szarvas <3

5. Gabo Kiadó
A sorozat 3. része Páromnak lesz. :)

6. Delta Vision
Az Új tavasz és az Ősmágus felkeltette az érdeklődésemet. Előbbi elsőként a borítójával, majd magával a történettel (természetesen), utóbbit Páromnak szánom 7. éves évfordulónkra. :)
  
Kérdéses még, hogy beszerzem-e a Fumaxnál az alábbi két könyvet (Madarak a dobozban és a Végzet tébolyult kereke), bár nagyon szeretném, minden a költségvetéstől függ. 

Molyszülinapi rendelésem pedig ez az érdekes történet, egy förtelmes borítóval. XD De ez sem rettenthet el. 

Szép olvasós napokat és Könyvheti készülődést kívánva mindenkinek!
Caledonia Valley

Új szerzemények

Sziasztok!
Végre én is büszke tulajdonosa lehetek az alábbi két gyűjtőfüzetnek. A Szépség és a Szörnyeteg albumot és matricáit eszembe sem jutott beszerezni, ugyanis Emma Watson nem a szívem csücske, és pláne nem egy Belle, de ha elvonatkoztatok a negatív érzésektől, egy nagyon is szép albumot kaptam, ami telis-tele van már Gaston matricákkal, akiért azonban igazán rajongok! *-* 💖
A Hupikék törpikéket pedig lehetetlen nem imádni. gyermekkorom egyik kedvenc és örök sorozata, és a mostani film is szuper lett. Kedvence Okoska (természetesen :)) 💞
Már csak tele kell gyűjteni az albumot, bízom benne, hogy még lesz rá lehetőségem, mielőtt kifogynak a boltokból a matricák. :) 
Mindkettő gyereknapi ajándék szüleimtől. :) 
Amennyiben ti is gyűjtitek, jó szórakozást hozzá! :)

Caledonia Valley
 

2017-05-01

Színházban jártunk...

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi s nő" mondja Shakespeare mester. 
Igaza van. 

2017.04.30. Számomra nagy nap, mert végre, én a nagy színházrajongó, aki a megfelelő baráti kör hiánya, és a család elfoglaltsága miatt utoljára tizenéves koromban voltam színházban, s most, huszonéves fejjel végre először rábeszéltem páromat, hogy menjünk el. 
Párom nem egy nagy színházas, sőt az operettekért, musicalekért sem rajong, és régóta győzködtem már, hogy próbáljuk meg. Február elején azonban rávettem, és megrendelésre került a jó három hónappal játszásra kerülő A víg özvegy c. előadásra a jegyvétel. 

Gyermekkoromban szüleimmel rengeteg előadást láttam. Kedvencem az Elizabeth volt, melyet volt szerencsém Janza Kata és Szabó P. Szilveszter, a két legnagyobb művész előadásában látni. 
De láttam a Marica grófnőt, a Csárdáskirálynőt, A víg özvegyet és másik nagy kedvencemet A dzsungel könyvét is, és még sorolhatnám. 

A víg özvegy történetére azonban már csak ködösen emlékeztem. Egyrészt azért választottam ezt, mert párom kifejezett kérése volt, hogy a történet érdekes és vicces legyen, illetve erre volt még szabad férőhely. Sajnálatos módon színházjegyet kb. előre 3 hónappal kell venni, és az ember lánya szerencsés, ha jó helyet fog ki. :(

Mindenesetre tegnap izgatottan vágtunk bele első közös színházas élményünkbe. :) Időben felutaztunk, főleg az esztergomi vonalon történő vasút munkálatok miatt indultuk el időben, és szépen meg is érkeztünk. Az előadás 15.00-or kezdődött és mi még háromnegyedkor vártuk az Oktogonig közlekedő 4-6 villamost. Semmi probléma, 5-10 perccel korábban bőven elég, ha odaér az ember, legalább nem lesz nagy a sor. Na igen ám, de a séta...
Bele is vetettük magunkat a tömegbe, s mivel kósza emlékeimben sem szerepelt már, hogy az Opera van a főutcán, és az Operett eldugva egy kisebb mellékutcában a Thália színházzal szemben, szépen be is robbantunk az Operába 5 perccel 15 óra előtt. 
Hatalmas, kiöltözött tömeg, semmi levegő, kedves recepciós, aki közli, hogy rossz helyen járunk. :) Na igen, ez a mi formánk. Ezt követően még a rossz irányba fordulás, majd szaladva érkezés 15:05 perckor az Operettbe, utolsóként. XD Semmi gond, hatásos belép, kedves hölgy, akitől futva elnézést kérünk, mert eltévedtünk, majd közli, hogy semmi probléma, még nem késtünk el. Sebtiben leadtuk a kabátot, majd a következő kedves hölgy a helyünkre vezetett minket. 
Szerencsére nem kellett messzire menni, 11. sor 7.-8. szék, így csak hat embert állítottunk fel, és a kedves idős hölgy megjegyezte, hogy még éppen időben. Hevesen bólogattam. Kényelmesen lecsüccsentünk, s már ki is aludtak a fények, megkezdődött az előadás. :) Szerencsénk volt, csak ránk vártak XD Viccet félretéve szerencse, hogy a késők miatt mindig rávárnak a kezdésre, így szerencsénk volt. 😊😂

Az előadásról: 
Az első felvonás kb. egy és negyed órás lehetett, s feleszmélni sem volt időm, annyira magával ragadott. Abszolút nem tűnt fel az idő röpte. Szerencsénkre remek szereposztást kaptunk ki, és Dolhai volt, aki a főszereplő Danilót játszotta, így az élmény még nagyobb volt. 
A történet romantikus, tele jobbnál-jobb poénnal, félreértéssel, megcsalással, remek dalbetétekkel, nagyszerű koreográfiával. Az Operettszínház számomra kisebb névvel bíró színészei sem okoztak csalódást, mindnek remek volt az énekhangja és a színpadi játéka.
A szünet meglepően hosszúra nyúlt, fél órás volt, és a 2. felvonás is pillanatok alatt lezajlott. Igen, ilyen az, mikor az embert annyira magával ragadja a színészek játéka és a történet, hogy fel sem tűnik az idő múlása. 
A történet vége csattanója fenomenális volt, de nem lövöm le a poént, hátha szeretné valaki megnézni. :)  

A víg özvegy rövid története - Az Operettszínház oldaláról: 
A francia vígjáték alapján íródott librettó a dúsgazdag özvegy, Glavári Hanna, és a lump szívtipró Daniló gróf Párizsban játszódó fordulatos szerelmi történetét meséli el. Két talán túlságosan is szép, magabiztos, büszke és hiú ember magára és egymásra találásának meséje ez, melynek hátterében megjelenik a politika és a pénz világa is. Egy államcsőd szélén álló kis balkáni ország Pontevedro elitje, amely Hanna vagyonának segítségével mentené meg hazáját, és a nemzetközi diplomácia reprezentánsai, akik szintén a szép özvegy örökségére pályáznak, miközben kikapós feleségek csinálnak bolondot megunt férjeikből. Itt valóban ármány és szerelem tombol három felvonáson át - Lehár szédítő, bódító, halhatatlan melódiáira. 

Szereposztásunk: 

Bordás Barbara
Glavari Hanna
Dolhai Attila
Gr. Danilovics Daniló
Ottlik Ádám
Báró Zéta Mirkó
Boncsér Gergely
Camille de Rosillon
Laki Péter
Nyegus
Langer Soma
Sebastian Cascade
Vanya Róbert
Raoul Saint Brioche
Jantyik Csaba
Bogdanovics
Vermes Tímea
Sylviane

Az Operettszínház oldalán találtam remek képeket, s mindegyik abban a szereposztásban készült, melyet mi is láttunk.
Nagy örömömre az én Szerelmemnek is nagyon tetszett az előadás, így bizonyos, hogy 2-3 havonta mi is színház látogatóvá válunk! :) 

Szép estét mindenkinek!
Caledonia Valley