2016-06-21

Ma van a szülinapom! :)

Hát ez a nap is eljött... 26 éves lettem.
Több, mint egy negyed évszázad... Az idő múlik, és mennyi jó könyv vár még elolvasásra o.O

Igaz a mondás, annyi jó könyv van, és oly kevés idő az olvasásra.

A mai születésnapom csodásan telt. Kb. két héttel ezelőtt megbeszéltem párommal, hogy menjünk el a budapesti Állatkertbe, ahol ezer éve jártam utoljára. Nagyon jól éreztük magunkat, korán reggel elindultunk, és este értünk haza, ahol már vártak rám az általa vásárolt ajándékok.

Könyvek, természetesen, mi más? Egy könyvmolynak a könyv jelenti a mindent! :D

Sajnos a szüleimtől és a nagymamámtól kapott könyvek csak másnap futottak be, de sebaj, máris kárpótol az érzés, hogy a kezemben tarthatom ezeket a gyönyörűségeket.

A Sorok között c. könyvre már régóta vágytam, a Ha maradnék c. könyvet pedig azért kértem, mert a napokban láttam a filmet, ami nagyon meghatott és tetszett a történet, így kíváncsi lettem erre a világsikerre. Julie Garwood az egyik kedvenc romantikus íróm, és ez a két magyarul megjelent regénye még hiányzott a polcomról, így őket ezért választottam.

A Könyvmolyképző könyveiből sosem elég, igyekszem beszerezni a még hiányzó köteteket. A Heartland c. könyvre nagyon kíváncsi vagyok.

A Hogyan írjunk könyvet c. kiadás pedig magára vonzotta a figyelmemet, elsősorban a blogírás végett. Remélem, hogy sok hasznos tippet olvasok majd benne.

Ezúton is szeretném megköszönni a szeretteimnek a csodás ajándékokat, amikkel megleptek, garantálva azt, hogy ne maradjak könyv nélkül a nyáron sem! (Csendesen megjegyezném, nem mintha ez a veszély valaha is fennállna, ugyanis több pénzt költök könyvekre, mint ételre… Ne mondjátok el senkinek… Psssz… :D)

További szép napot mindenkinek!
Caledonia


2016-06-16

Outlander - A könyvsorozat



Skócia, te csodás! – Outlander – Az idegen

Diana Gabaldon történelmi-romantikus regényfolyama, az Outlander a kedvenc regényeim közé tartozik.
A történettel 2013 telén találkoztam először, mikorSkóciában játszódó romantikus történeteket kerestem. Már nem emlékszem, hogy hogyan leletem rá konkrétan az Outlander 1. kötetére, Az utazóra, de azt rögtön tudtam, hogy be kell szereznem. Az első kötet már meg is érkezett, mikor úgy döntöttem, addig nem kezdek hozzá, míg a 2. kötet – A szitakötő borostyánban – nincs a kezemben, ezért azt is megrendeltem. Tudatosan 2014 első olvasott könyve az Outlander – Az idegen volt, aminek a története azonnal magába szippantott, és amint volt egy szabad percem, olvastam és olvastam. Egy szombati estén befejeztem az első kötetet, és noha nehezen álltam meg, hogy belevágjak a 2. kötetbe, az már az éjjeli szekrényemre került éjszakára, mellém – pihenni. :) Vasárnap este neki is álltam a 2. kötet olvasásának, aminek a végéről tudtam, hogy kaparni fogom a falat, ha nem kapom kézhez gyorsan a 3.-at. Ez idő tájt a Könyvmolyképző Kiadó már rebesgette, hogy nemsokára érkezik a 3. kötet a Voyager, ám Az utazó c. kötet csak idén, 2016. Könyvfesztiváljára jelent meg, amit azonnal előrendeltem, amint az oldalra felkerült az előrendelés lehetősége. Jelenleg ezt olvasom, amikor csak időm engedi, ám a munka és a kevés szabadidő mellett lassan haladok vele, ám becsületesen bevallom, hogy próbálom húzni az időt, hogy minél lassabban érjek a végére, mert ha vége a kötetnek, ismét Outlander hiányban fogok szenvedni, és a következő kötet megjelenéséig „Outlander elvonási tüneteim” lesznek. :) Ennek ellenére a fent leírtakkal szemben áll, hogy minél hamarabb szeretném megtudni a kötet tartalmát, így ez a kettősség nem könnyíti meg a helyzetemet. :) 
A 3. kötet megjelenése előtt beszereztem az angol nyelven fellelhető The Exil nevet viselő képregény feldolgozást, ami szintén Diana Gabaldon gyümölcsöző kezei alatt született. Az angol tudásom ebben az időben hagyott kívánni valót maga után – megjegyzem, ma sincs ez másként, bár lényegesen magasabb szinten állok, mint akkor – és nem értettem mindent, azonban a történet ismeretével a tarsolyomban nem volt nehéz összeraknom a darabkákat. Ha a kezetekbe akad a könyv, netalán rákerestek interneten, és megnézitek a karakterek ábrázolását, akkor megtudjátok, hogy a képzeletemben a tökéletes Claire és Jamie milyen is valójában. :)
Nyomon követem ugyan a sikeres tv-sorozatot is, ám elvonatkoztatom a regényektől és az általam elképzelt világról, szereplőkről, ugyanis hiába lett jó a szereposztás, számomra Caitriona Balfe egyáltalán nem Claire, és Sam Heughan sem Jamie, bár őt lényegesen jobban eltalálták. Így élvezhető számomra a sorozat, és mérhetetlenül boldog vagyok, hogy a könyvet előbb olvastam, és az én képzeletemben élénken élnek az általam elképzelt szereplők.


Egész gyermekkorom óta rajongok Skóciáért, és mikor serdülni kezdtem, és teret nyertek az életemben a romantikus könyvek, a Skóciában játszódó történetek, még inkább a hatása alá kerültem a skót világnak. Meghatározó és a mai napig az egyik kedvenc könyvem Kinley MacGregor: A kitaszított c. könyve, melyben a főhősnő Caledonia McNelly Skócia ősi nevét viseli. A Caledonia nevet ez idő óta viselem becenévként és írói álnévként.
Visszatérve az Outlanderre…

Történet: A fülszövegben leírtak rövidek, tömörek és kellőképpen figyelemfelkeltőek. Bőven elegek arra, hogy a gyanútlan könyvmoly a könyvvel sétáljon ki a könyvesbolt ajtaján, vagy várja a futárszolgálat kézbesítését.
Adott egy fiatal nő, Claire, aki férjével, Frank Randallal Skóciába utazik a II. világháború után. A két fiatal megpróbálja élvezni az életet, és azt, hogy újra együtt lehetnek, a háborúban átélt borzalmak és a külön töltött évek után. Inverness határán meglesnek egy ősi kelta szertartást, majd Claire másnap reggel visszatér Craigh na Dun kőköveihez, ahol furcsa zajokat hall, majd elveszíti eszméletét és – látszólag – ugyanabban az időben, a kőkövek lábánál tér magához. Ahogy azonban eltávolodik a kövektől, egy angol fegyveres csapatba botlik, ahol keresztezi Frank ősének, Black Jack Randalnak az útját, majd egy skót csapat fogságába esik, ahol találkozik Jamie-vel. Claire lassan ráébred, hogy a 18. századi Skóciába került, és elszántan keresi a módot, hogy visszataláljon Craig na Dun-hoz és visszatérjen saját idejébe. Természetesen ez a feladat nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, és Claire válaszút elé kerül. Visszatér saját jelenébe férjéhez, vagy az új szerelmet választja, amitől nem tud és nem is akar szabadulni… 
A történet újdonság, egy egészen új, és egyedi elképzelés, mely külföldön hatalmas sikert aratott megjelenése óta. Az 1. kötet megjelenésének dátuma külföldön: 1991 (Ekkor 1 éves voltam…), míg nálunk 2010. Hozzánk csupán 19 évvel később jutott el, és noha még csak a 3. kötetnél tartunk, köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy felkarolta e nagyszerű történetet, és remélem, hogy nem leszek öreg, és vak mami, mire a kezemben tarthatom az utolsó részt is magyarul. ;)

Szereplők: Kedvenceim – egyértelműen – a főszereplők, Jamie és Claire. Jamie megtestesíti a skót férfi fogalmát, minden lány álmodik egy ilyen férfiról az életében. Claire megnyilvánulásai olykor-olykor idegesítettek, és néhány döntését sem értettem, valljuk be, itt-ott elég bolond volt. Mellékszereplők közül Fergus és Ian Murray abszolút kedvenc.
Black Jack Randallnál pedig keresve sem találhatnék gyomorforgatóbb és visszataszítóbb, undorítóbb főellenséget. A képzeletbeli tőrömet nem egyszer megforgattam volna a szívében az elkövetett ocsmány tettei miatt. Gyomor kell ahhoz, hogy néhány részletét végig tudjam olvasni a könyvnek az orvosláson keresztül a bántalmazásokig, főleg, ha kicsit érzékenyebb és gyengébb az ember.
Bonnie Prince Charles-t is el tudtam volna küldeni melegebb éghajlatra.

Borító: A magyar borítók egytől egyig kimagaslóak, figyelemfelkeltőek, és gyönyörűek. *-* Szerelem volt első látásra. A külföldi kiadások borítóival összehasonlítva számomra egyszerűbbek – de nagyszerűbbek – nem giccsesek. Visszafogott, és sugallja a nem mindennapi belsőben megtalálható történetet.

Negatívumok: A két szerelmespár elszakadása Culloden miatt és a külön töltött 20 év.
(Culloden: 1746-ban a skót sereg elsöprő vereséget szenved el az angoloktól, minek következtében Skócia addigi formájában megszűnik létezni. Az elkövetkező években éhínség, vad angol portyák jellemzik a felföldet, az angolok a tartan viselését is betiltják. Egy nemzet kultúrájának halálát jelentette a lápon zajló véres csata elvesztése.)

Claire Beauchamp

Értékelésem: 5/5

  • Az idegen 5/5
  • Szitakötő borostyánban 4,5/5
  • Az utazó 4/5
  • The Exile 5/5

2016-06-09

2016.06.09. Könyvhét - Budapest Vörösmarty tér

Ma részt vettem életem első Könyvhetén, Budapesten, a Vörösmarty téren. 
Sajnos soha nem volt alkalmam kijutni erre a rendezvényre, de idén megtört a jég.
6 könyvvel tértem haza, számos prospektussal és csodálatos könyvjelzőkkel. 
A legjobban a Twister Media által adott szatyor nyerte el a tetszésemet, melyben hazajött velem a Jók és Rosszak iskolája 2. kötete, az "Itt nincsenek hercegek." 
A Könyvmolyképző standjánál voltak a legtöbben, ahonnan most nem hoztam el semmit, ugyanis előrendelésben van Kylie Scott: Play - Futam és Marie Rutkoski: A nyertes átka c. könyve, mely jelen pillanatban csomagolás alatt áll, remélem jövő héten megkapom! :)



2016-06-08

Évforduló

A mai nap nagyon fontos a számomra, ugyanis pontosan 6 évvel ezelőtt találtam rá Életem Szerelmére, aki a mai napon meglepett engem Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek c. könyvével. :)
Nagyon vártam már a megjelenést, és még inkább azt, hogy a kezemben tarthassam ezt a régen vágyott könyvet, ezt a gyönyörű romantikus történetet, amit sajnos még nem olvastam, ám most épp itt van a megfelelő alkalom. :) 
Köszönöm a lehetőséget Egyetlenem!