2018-12-26

Frank Schwieger: Zeusz ​és bandája /Görög mitológia újratöltve/ - Értékelés

Sziasztok!

Ma egy zseniális, görög mitológiával foglalkozó, humoros könyvről hoztam nektek értékelést, ami az idei év egyik szenzációja! :) De vigyázzatok! Fel kell hívnom a figyelmeteket arra, hogy a kötet hasfalszaggató perceket okoz, a nevetés garantált, így csak óvatosan lépdeljünk Zeusz kompániájának társaságában... ^^

Frank Schwieger humoros, új, modern formában kalauzol el bennünket a jól- és kevésbé ismert görög mitológia bugyraiba, és 24 istent, hőst, és mitikus alakot mutat be számunkra, személyenként kb. 3-4 oldalban. 
A főhősök maguk mesélik el nekünk életüket, egy-egy hőstettüket, vagy éppen életük egy apró mozzanatát, és teszik mindezt úgy, hogy megnevettetnek, a könyvhöz láncolnak és rengeteg információt és tudást csepegtetnek belénk. :) 

A Zeusz ​és bandája Görög mitológia újratöltve c. kötet megérdemli a figyelmet, s az egyetlen fájó pont csupán az, hogy irtózatosan rövid! ^^

S most nézzük is meg közelebbről ezt a csodás könyvecskét! :) ❤

A kötet 24 fejezetet tartalmaz, és névsorrendben mutatja be a szereplőket. A kemény kötésű borító első két oldalán rögtön egy személyre szabott oldalpárt kapunk, aminek a felépítése maximálisan megegyezik a kötetben szereplő személyek bemutatkozó oldalaival.
A történetek elején minden esetben három illusztrált oldalt kapunk, ahol a szereplők megosztják velünk azokat az információkat, amiket magukról a legfontosabbnak tartanak.
Az első oldalon egy humoros és részletes illusztráció található a főhősről, amit a bemutatkozás - "Ez vagyok én" - követ. Ezeken az oldalakon megtudhatjuk, hogy az adott történet főhőse éppen halandó vagy halhatatlan, megismerjük a családját és a hazáját, valamint megtudjuk, mihez ért a legjobban és mit/kit gyűlöl mindennél/mindenkinél jobban... ;)


Első történetünk főhőse maga a nagy Akhilleusz, akinek a történetét szerintem mindenki ismeri, de most az ő szemszögéből is megtudhatunk egy-két dolgot... :)
Ebben a pár oldalban megismerkedhetünk Akhilleusz sebezhetetlenné válásának történetével, valamint azzal a kényes szituációval, miszerint lánynak öltöztetve tengette a napjait, hogy megóvják életét a trójai háború tragikus végkifejletétől, ám Odüsszeusz egy szép napon eljött érte, s így elmehetett a hőn áhított Trójába, ami mondjuk, éppen úgy ért véget, ahogy azt szerette volna, hiszen hősként halt meg, és nevét évszázadokon túl is ismerik... ^^

"Csak hogy tudd, a Sztüx egy nagy folyó, Hadész sötét birodalmát szeli át. Aki megmártózik a vizében, sebezhetetlenné válik. Amennyire tudom, én vagyok az egyetlen ember, aki pancsolhatott benne."

"…anyám megragadott a bal sarkamnál és belemártott a fekete folyóba. Képzelheted! Mondhatnám, szédületes érzés volt, biztosan üvöltöttem. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a víz nem érte ott a sarkamat, ahol anyám megfogta, ezért aztán ez maradt az egyetlen sebezhető pontom. Valamikor sráckoromban észrevettem, és szóltam neki, de azt mondta, ne aggódjak, ez a legkevésbé sem sarkalatos kérdés, emiatt tutira nem fogok meghalni. Hát ennyit az anyai megérzésről…"

"– Gyere, Akhilleusz, meg kell beszélnünk néhány dolgot! 
– Jövök! – kiáltottam, és letéptem magamról a rucit. – Mikor indulunk Trójába?"

Aphrodité ábrázolása a kötetben picit meglepett. Mivel a szépség istennőjéről beszélünk, természetesen a hiúság elmaradhatatlan személyiségvonás, amit itt jócskán felerősítve kapunk meg. Az istennő pontosan egy olyan elkényeztetett, önelégült fruskának van beállítva, akivel a magukat gyönyörűnek titulált cicababák rögtön azonosulni tudnak. XD (Bocsánat, ezt nem hagyhattam ki, elvégre a kötet célja az, hogy a modern olvasó közelebb érezze magához a ógörög isteneket...)
Mit ne mondjak, "kicsit" egoista a csaj. A szerelem és szépség istennője a Viszály Almájának történetét meséli el nekünk, s kínosan jegyzi meg, hogy a világ legszebb nőjének szerelmét odaígérni  nem éppen volt a legbölcsebb dolog... ^^

"– Van egy kis gond – hűtöttem le. – A nő ugyanis férjnél van, és nem hagyhatja el csak úgy, hűbelehelené módjára a hites urát."

Apollón meséje, a közte és Erósz között kialakult viszályt írja le, s az ebből fakadó viszonzatlan szerelmét a fává változott Daphne iránt. Maga a történet humoros, de nagyon szomorú is. :(


Ariadné a Minótaurusz és Thészeusz legendáját meséli el nekünk, természetesen a történetben játszott szerepével a központban, majd fél pillanat alatti szerelembe esését és házasságát a bor istenével, Dionüszosszal. ^^
Maradjunk annyiban, hogy lehet, hogy szép volt, de esze annál kevesebb, már ami a józan gondolkodást illeti...

"De aztán előbukkant Thészeusz. Hát, elég tréül nézett ki, csórikám. A ruhája rongyokban, egyik szeme bedagadt, egész testét horzsolások és vérző sebek borították. De legalább élt."

Artemisz, a vadászat szűz istennőjének története a második legjobb ebben a kötetben - személyes kedvencem.
Artemisz Aktaión tragikus sorsát meséli el, aki vadászat közben eltéved az erdőben, s balszerencséjére a meztelenül fürdőző és napozó istennőre és kíséretéhez tartozó nimfák csoportjába botlik. Mivel a férfi szemérmetlenül megbámulja Artemiszt, akit addig soha senki nem látott még mezítelenül, szarvassá változtatja a férfit, aki ijedtében pontosan saját vadászkutyái elé szalad... A történet túlfűtött és erotikus, és végtelenül szomorú is. Én nem bántam volna, ha Artemisz legyőzi a büszkeségét, és enged egy olyan férfinak, akit láthatóan teljesen megbabonázott...

"Sokan azt hiszik, hideg vagyok, mint a jég. Keményszívű és kegyetlen. Erre csak azt mondhatom: igazuk van!"

"Csodálatos nyári nap volt, boldogan fürdőztünk, utána pedig leheveredtünk a tisztás meleg füvére megszáradni. Természetesen pucéran. Mi, istenek alapból naturisták vagyunk, mindig meztelenül fürdünk és napozunk."

"Éreztem, hogy arcomba szökik a vér. Még soha senki nem látott anyaszült meztelen, leszámítva persze anyámat, aki szült, meg a kisöcsémet, de halandó soha, férfi meg pláne nem."


Athéné - a kedvenc istennőm - története és személyisége rettenetes mód elferdítésre került a könyvben. Erre az írásra tudom azt mondani, hogy az egyetlen, ami nem tetszett a kötetben, hiszen Athéné soha nem volt olyan pökhendi, mint ahogyan itt ábrázolva vagyon.
A történet egyébiránt a pókká változtatott Arakhné-val folytatott versengését meséli el, akinek a nevéből a pókiszony elnevezése született meg...

A következő történetekben a dicsekvő Daidalosz életét ismerhetjük meg, aki leírja fia, Ikarosz vesztét; majd Démétér istennő tulajdonképpen Perszephoné leánya elrablását és az események után bekövetkezett magányát tárja elénk. Dido az egyiptomi útját és egy új királyság alapítását meséli el, de ezek a történetek voltaképpen nem egy izgalmas sztorik...
A soron következő bor istene, Dionüszosz egy mámoros éjszaka utáni elrablásának történetét meséli büszkén, ami szintén nem volt egy lehengerlő elbeszélés, mert bár voltaképpen vicces, de sose szerettem ezt a részeges istenséget, és főleg nem a részegeket... Ez a pár oldal mindenesetre a humor teljesen kiaknázott forrása...

"És ki találta fel a bort? Természetesen én! Elmesélem, hogyan. 
Kölyökkoromban még senki sem tudta, micsoda pompás italt lehet szőlőből készíteni. Hihetetlen, nem? Bánatos, örömtelen világ lehetett az. Tök buli, hogy megszülettem, és véget vetettem ennek a vigasztalan állapotnak!"

"A sok vedelés persze néha rosszul sül el. Velem is előfordult már ilyesmi, el kell ismernem… 
Elhagyatott vidék volt, a tenger csillogott a déli napfényben, mint a Salamon töke."


Európé hercegnő történetével viszont visszatérünk az izgalmasabb legendák bugyrai közé. ;) Valljuk be, hogy a bika képében elrabolt hercegnő - akinek Európa, mint földrész a nevét köszönheti - története egy vicces sztori... ^^ A Zeusz és Hermész között lezajlott beszélgetés, Európé "ártatlansága" és naivsága, Zeusz bika képében történő hódítása és magaillegetése egyszerűen zseniális. ^^

"– Az a dögös luvnya – mondta Zeusz Hermésznek –, a fehér ruhás… az nagyon kiadja. 
– Európé hercegnő – bólintott Hermész."

"– …A bika rendben van. De pompás bika legyen, a legjobb, ha fehér! 
– Jó ötlet. De nem akarok fenyegetően hatni. Majd kedvesen nézek, és nagyon halkan bőgök. 
Hermész vigyorgott."


Helené meséje fárasztó. A nő Aphrodité tökéletes mása - a hiúságban... Tulajdonképpen ebben a pár oldalban el is mondja életet történetét, ami a szépsége körül forog - természetesen, hiszen a világ legszebb nőjéről beszélünk, aminek ő tökéletesen tudatában is van...

"Tudta, hogy anyám totál rá van kattanva az állatokra. Így hát pompás fehér hattyúvá változott, berepült a királyi palotába, találkozott anyámmal a kertben, és… Hát ja, hogy is mondjam? Megismerkedett vele közelebbről. Kilenc hónappal később anyám két tojást rakott."

"Tündareósz meg odáig volt a boldogságtól… Köszönetképpen óriási áldozatot mutatott be Zeusznak. Gőze nem volt, hogy pont jónak hálálkodik!"

"Menelaosz minden nap elmondta, milyen szép vagyok. És én minden alkalommal azt feleltem, hogy teljességgel igaza van."

Héphaisztosz története a kötet legszomorúbb meséje, ám a férfi ötlete, amivel anyját, a gőgös Hérát sikerül megleckéztetnie, elsőrangú bosszú! :)
Meséje egyik legjobb beszólásai közé tartozik a feleségéhez fűződő gyűlölt és ellenséges viszonya, s ezekben a sorokban tökéletesen kirajzolódik, hogy ugyan a férfi kívül csúf, és a szerelem istennője abszolút nem illik hozzá, mégis annyival bölcsebb és nemesebb, mint a nő, hogy az egészen elképesztő...

"És anyám, Héra? Akarod tudni, mit tett, miután megszült? Karjába vett, rám pillantott, és felkiáltott: „Pfuj, micsoda csúnya gyerek!” Aztán nagy ívben lehajított az Olümposzról. Hát milyen anya az ilyen, mi? Igaz, istenbébi létemre elég satnyára sikeredtem. És meglehetősen rondára. Ráadásul a jobb lábam kicsit kacska. Na de hogy rögtön le kelljen dobni a hegyről?"

"…a fia kölcsönadta a régi felszerelését a barátjának, Patroklosznak, aki azzal vonult csatába. Hektór pedig, aki azt hitte, Akhilleuszt rejti a sisak, már az első napon agyon is ütötte Patrokloszt, a fegyvereket meg szépen lenyúlta. Akhilleusz, szegény csórikám hirtelen ott állt minden nélkül. Igencsak berágott Hektórra, meg akarta bosszulni a barátja halálát, de hát fegyverzet nélkül kemény dió lett volna. Erre mit csinált? Szaladt anyucihoz, és addig hisztizett neki, amíg Thetisz mozgósította kapcsolatait. Vagyis engem."

Héra története azonban eléggé semmilyen... Egyik "főfájását" és haragját meséli el a csalárd Zeusz hódításai közül...

"Én vagyok ugyanis a védelmező istennőjük, aki szükséghelyzetben a segítségükre siet: ha gyereket szülnek, vagy ha hozzámennek valami hülyéhez, aki nem bánik velük tisztességesen."

Míg Héraklész két-három hőstettét meséli el nekünk - közülük pedig az Atlasszal kibabráló csalafintasága a legviccesebb -, addig Hermész, az Apollóval köttetett barátságát hívja elő emlékeiből, ami élete második napján történt...  Fölöttébb vicces. :)

"– Honnan tudod, hogy van egy fiam? 
– Ellopta ötven tehenemet tegnap délután. Egy halandó, Battosz látta, ahogy egy pelenkás pulya áthajtott az erdőn ötven marhát."

Médeia, Iaszón gyapjú iránti küzdelmét mondja el az ő szemszögéből, de életet tragikus végére már nem jut idő, ami nem is baj. Sose kedveltem ezt a nőt...

Nauszikaá ellenben eszméletlenül cuki. A hercegnő története már az Odüsszeiában is megfogott, ám itt, ha lehet, még sebezhetőbbnek ábrázolták. Epekedése és viszonzatlan szerelme Odüsszeusz iránt adja a történet magját, míg a soron következő Odüsszeusz a küklopsszal átélt kalandját, és minden szerencsétlensége kezdetét meséli el.

Orpheusz, a dalnok regéje a kötet harmadik legjobb története. Szerelme Eurüdiké iránt, hatalmas egója, tragédiája és hitetlensége egyrészt szívfájdítóan gyönyörű, másrészt kimondhatatlanul humoros... ^^

"Néha még a kövek és a fák is eljönnek meghallgatni. Egyszer az egyik különösen szomorú dalnál két kemény gránittömb is elsírta magát. Hát azt látnod kellett volna: két bömbölő szikla!"

"Teljesen belezúgtam ugyanis Eurüdikébe, egy csodaszép nimfába, aki hazám erdeiben eléggé bombanőnek számított."

"Amikor véget ért a dal, Kharónra pillantottam. Bejött. Kharón ott ült az evezőpadon, és taknya-nyála egybefolyt, úgy zokogott. Fekete leplével letörölte arcáról a könnyeit, és fátyolos hangon megkérdezte:
– Szeretnél átmenni a túlsó partra?"

"A záróakkordot halotti csönd követte. Felálltam, és izgatottan néztem Hadészra és Perszephonéra. A királyné az orrát fújta, a király meg egészen elsápadt, még a szeme is könnybe lábadt. Csak ekkor vettem észre az erinnüszöket, ezeket a humortalan bosszúszellemeket, akik képesek pokollá tenni az ember életét. Ott álltak a két trón mögött, és keservesen zokogtak."


Pénelopé a várakozó feleséget testesíti meg a könyv lapjain, és ezt olyan jól ábrázolják, hogy képtelenség nevetés nélkül kibírni.

"Húsz teljes éven át vártam a férjemre. Én se vagyok teljesen normális."


Perszeusz története a kötet legjobb története! Már a fogantatásának ábrázolása és Zeusz kaján vigyora se semmi (Zeusz aranyeső formájában hódította meg a toronyba zárt szépséget), de Medusza megölése, az Atlasz-hegység kialakítása és Androméda megmentésének története nemcsak humoros, romantikus, kalandos, de epikus, lélegzetvisszafojtva olvasós, még többet akarós sztori egy ifjú hősről, aki valóban mentes mindenféle túlzott egoizmustól, és célja az édesanyja boldogsága, a szörnyek legyőzése, és az, hogy szerelmét maga mellett tudja egy életen át... Ahww :3


Egyetlen kifogásom hősünk ábrázolása, aki egyáltalán nem hasonlít mitológiai önmagára. ^^ (Na mondjuk, egy fokkal jobb, mint a ír manónak kinéző Odüsszeusz. XD) Lelkem megnyugtatása végett azonban hoztam nektek egy csodálatos képet erről a remek férfiról! ;)

"A Gorgók iszonyúan ronda és gonosz csajok voltak, testvérek… 
A három szörnyspiné közül Medusza volt egyedül halandó…"

"– Először is szükséged lesz erre itt – mondta Hermész, és átnyújtott egy görbe kardot. – Héphaisztosz kovácsolta. Hogy Medusza… Na, de hát tudod: két suhintás, oszt volt feje, nincs feje!"

"– Kérdezd meg a három Graiát, a Gorgók testvéreit. Egy sötét barlangban laknak, nem messze innen. Születésük óta ősz a hajuk. És hárman osztoznak egy fogon és egy szemen. Ha elveszed tőlük mindkettőt, elárulják a testvéreikhez vezető utat. 
… 
Másnap a három szörnyspiné barlangjához lopóztam. Az összes istenekre, a Graiák valóban a legocsmányabb kriptaszökevények, akiket valaha láttam. Öreg, ronda banyák, a hátam is borsódzott tőlük."

"Útban hazafelé még gyorsan kővé változtattam a Medusza-fejjel Atlaszt, a titánt. Többet tutira nem kekeckedik velem. Azóta hatalmas hegységként tornyosul a tájban. De ez már egy másik történet."

"Nem sokkal később egy elég dögös csajt pillantottam meg odalent. Egy tengerparti sziklaszirthez láncolták, segítségért kiáltozott. Egy tengeri szörny emelkedett ki épp alatta a vízből…"

"– Hazaviszlek – mondtam. – A szüleidnek nincs semmi ellenvetése, ha összeházasodunk, ugye? 
Androméda elvörösödött, és nagy szemekkel meredt rám. 
– Ó, azt nem tudom – dadogta. – Nem túl gyors ez egy kicsit? Hiszen egyáltalán nem ismerjük egymást. 
– De hát megismerkedtünk – mondtam. – Az esküvő után rengeteg időnk lesz rá. Mit gondolsz? 
Szóval így jöttem össze asz asszonnyal."


Prométheusz öndicsekedése, emberalkotása és a tűz leküldése, na meg persze a hegyre történő száműzetése, és májának elfogyasztása a sasokkal nem éppen egy felemelő történet, annyira nem is élveztem. A vége poén azonban kifejezetten tetszett. :)

Zeusz A kötet végére maradt egyik legérdekesebb sztori és legérdekesebb isten, aki születésének bonyolult körülményeit, apja, Kronosz Tartaroszba való száműzetését, valamint hatalomra kerülését írja le pontosan abban az önimádó, büszke stílusban, amit elvártam az egoista és perverz főistentől. ^^


"Héra, a feleségem és a nővérem, de rengeteg gyerekem is van. Persze nem mindegyik a feleségemtől. Őszintén szólva már egyáltalán nem látom át, ki kitől született."

"Akarod tudni, hogy lettem én a nagyfőnök? Én is kicsiben kezdtem, aprócska bébiként. Hogy egyszer én leszek a BIG BOSS, azt akkoriban igencsak kevesen sejtették."

"Hogy merre tovább? Nem kellett hosszan töprengenem. Tudtam, mit kell tennem. Le akartam taszítani apámat a trónról, ahogyan ő is tette az apjával, a sötét Tartaroszra száműzni, és átvenni a hatalmat a világ fölött. Valahogy a vérünkben van ez a taszigálás meg a világuralom."

"Te mit tennél egy ilyen helyzetben? Pontosan, először is megkérdeznéd anyucit. Én is ezt tettem, megkérdeztem Rheát."

"Egyedül soha nem sikerült volna, de szerencsére segített Métisz, a nagy Ókeanosz egyik lánya, aki később az első csajom lett, de ez egy másik történet. Mindenesetre már akkoriban szemet vetett rám – ifjú istenként is átkozottul jóképű voltam – és eldöntötte, hogy segíteni fog."


A Zeusz bandája egy remekül felépített, humorosan, a mai fiatalok nyelvén megírt szelet a görög mitológia szerteágazó s burjánzó, csodálatos világából, aminek egyetlen hátránya, hogy rövid. Igen, a kötet ugyan 238 oldalt számlál, mégis nyúlfarknyi, hiszen ez a mitológia rendkívül komplex.
Szerettem volna még tovább olvasni, és más mitológiai alakokkal együtt nevetni, sírni, kalandba indulni, de sajnos ez nem lehetséges. :( Fájó szívvel csuktam össze a könyvet miután elfogyott az utolsó oldal is, de nem vagyok szomorú, hiszen bármikor levehetem a polcról újraolvasni a kedvenc részeimet! *-*
A kötet olvasmányos, az illusztrációk minősége első osztályú, humoros, továbbá rendkívül részletgazdag!

A görög mitológia kedvelőinek és a még csak ezzel a lenyűgöző világgal ismerkedőknek feltétlenül ajánlom a kötet elolvasását, ami ugyan néhol úgy tűnhet, hogy egy picit meggyalázza az eredeti mítoszokat, azonban ez koránt sincs így, csupán egy modernebb formába ülteti azt. Ajánlom továbbá azoknak, akik szeretnének új információkkal bővíteni már meglévő tudásukat és egy szívből jövőt kacagni - 238 oldalon keresztül... ;) 

Történetek: 5/5 aranyalma
Illusztráció: 5/5 aranyalma
Kivitel: 5/5 aranyalma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése