Annie M. G. Schmidt: Minna, ​a macskakisasszony - Értékelés


Annie M. G. Schmidt Minna, ​a macskakisasszony c. regénye március végén látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. Schmidt világhírű története a 2000-es évek elején Macskák társasága néven jelent meg először Magyarországon, így a történet nem mindenki számára lesz ismeretlen. A Pagony a tavalyi év folyamán, egy borítószavazás keretén belül már fellebbentette a fátylat a kötet érkezéséről, akkor azonban még nem sejtettem, mennyire rabul is ejt majd ez a történet... Én magam ezen borítószavazós poszt előttig semmit sem tudtam erről a regényről, soha nem is hallottam róla, így számomra teljes mértékig az újdonság varázsával hatott. 
A Minna, a macskakisasszony pillanatok alatt, menthetetlenül fogságba ejtett, s ki merem jelenteni, hogy az idei évem egyik legjobb olvasmánya lett, aminek ott a helye az év végi Top5 olvasmányaim listájában! ❤
  
"Ma éjszaka szállást adtam egy doromboló hölgynek, 
aki a konyhaablakon át hatolt be a lakásomba, és 
kérdésemre azt nyilatkozta, hogy korábban macska volt...
Ha ezt leadom, azonnal kirúgnak - gondolta Tibbe."

Főhősünk, a jószívű és félénk Tibbe újságíróként dolgozik Killendoorn városkájában, ám félénksége miatt nem mer odamenni az emberekhez, így kizárólag macskákról ír.
Tibbe főnöke - többszöri figyelmeztetés után - egy nap utoljára hívatja a fiatal újságírót az irodájába és közli vele - igazi híreket akar látni a férfi tollából. Ha Tibbe nem ír igazi hírekről, kirúgják...

Főhősünk nem tudja, mitévő legyen, ám teljesen megérti főnöke döntését. Egy újságírónak nem szabad félnie az emberektől, bátran fel kell lépnie és kérdéseket feltennie. Ezen a nem túl szép napon, hazafelé menet a férfi találkozik régi tanárával, Smit úrral, aki valamilyen oknál fogva szomorú, ám a titkot, miért is lógatja az orrát, nem fedi fel főhősünk előtt. A két férfi beszélgetését egy váratlan és különös incidens szakítja félbe, mikor egy hatalmas kutya felkerget valamit egy fára és egy tapodtat sem mozdul a fa alól... Miután a kutyát visszahívja a gazdája, Tibbe és Smit tanító úr egy harisnyás női lábat látnak meg az ágak között, fenn a magasban...
Miként lehetséges az, hogy egy cicát láttak felfutni a fára, s mégis egy fiatal hölgy ül a lombok között? 

Tibbe és Smit úr végül segít a bajba jutott hölgyön, aki inkább tűnik macskának, mint embernek... Tibbe úgy gondolja, ebből az incidensből remek sztorit írhatna, ám nem mer a lánytól kérdezni, aki pillanatok alatt elillan a szeme elől, s miután végre a hírlap tudósító elszánja magát arra, hogy kérdéseket tegyen fel, a lányt a föld nyeli el...

"- Orvoshoz kellene mennie.
- Nem akarok! - toppantott Minna. - Az orvos szurit ad.
- Nem, nem közönséges doktorra gondoltam.
- Hát mire? Állatorvosra?
- Nem, beszélgetős orvosra. Vannak orvosok, akikhez akkor 
fordul az ember, ha nehézségei vannak.
- De nekem nincsenek nehézségeim - mondta Minna.
- De nekem igen.
- Hát akkor forduljon ön a beszélgetős orvoshoz!
- De a nehézségeimet ön okozza, Minna kisasszony..."

Miközben Tibbe szomorúan ballag hazafelé, aközben mi, olvasók nyomon követhetjük a különös kisasszony, Minna útját, aki nagynénjét keresi fel gazdája otthonában...
Mici néni elborzadva látja, hogy amiről a macskák beszélnek - igaz, Minna emberré változott!
Minna valóban macska volt, ám - miután evett egy kukából - emberré változott, s azóta sem tudni, miért történt vele mindez, s vajon a folyamat visszafordítható-e... A macskák az emberré változott gyönyörű, vörös szőrű Minnáról beszélnek, akinek sürgősen tetőt kell találnia a feje fölé. A családja azonban kitagadja őt, s mindaddig látni sem akarják, míg vissza nem nyeri eredeti alakját - már amennyiben ez valaha is lehetséges...
Mici néni azt tanácsolja a lánynak - izé, cicának -, keresse fel Loncsost, a hírhedt kóbor macskát, aki mindenről tud, nem tudja-e, ki fogadná be a lányt addig, míg vissza nem nyeri eredeti alakját.

Minna végül Tibbe úr macskájával, Bolyhossal elegyedik beszélgetésbe és a konyhaablakon át bemászik az újságíró lakásába, hogy a kukában hívogató halcsontvázat a fogai közé kaparintsa...
Tibbe ebben a valószerűtlen helyzetben találja magát szemközt a macskakisasszonnyal, akit korábban megmentett, s így veszi kezdetét az ő különös, nem mindennapi történetük...

Minna, a lakhatásért és élelemért cserébe Tibbe úr titkárnője lesz és képességeinek köszönhetően elindítja a macska-sajtószolgálatot. Minna és Killendoorn macskái összefognak és híreket gyűjtenek a félénk újságírónak, aki így megtarthatja az állását - noha eleinte Tibbe úgy gondolja, mind Minna, mind ő megőrült, hisz egy lány nem lehet macska, ahogy egy macska sem lehet ember, s a macskákkal beszélgetni képtelenség...

Aztán egy nap, Killendoorn városában történik valami rettenetes...

"...a lány annyira hasonlított egy félénk, ázott kóbor 
macskára, hogy a fiú majdnem rászólt, 
hogy: Sicc, nem mész innen!"


"Leült a díványra, a macskák meg nagy komolyan 
körülvették. Még a kicsik is érezték, hogy nagy baj van, 
csak egész szelíden játszottak a cipőfűzőjével."

A Minna, a macskakisasszony egy egészen rendkívüli, különleges történet egy macskából lett kisasszonyról és egy félénk újságíróról, akik megváltoztatják egymás életét...

Annie M. G. Schmidt 1970-ben íródott regénye egy valódi gyöngyszem az irodalom tengerében ❤, amit most minden könyvmoly megismerhet a Pagony kiadónak köszönhetően!

S hogy miért is ejtett olyannyira rabul ez a történet? Máris kifejtem...

"- De a tegnapi cikkemben egyáltalán nem a macskákról 
írtam! - tiltakozott -, hanem a tavaszról.
- Pontosan - mondta a főnök. - A tavaszról. Az üde 
zöld levélkékről. De hát mi ebben az újság?
- Izé... hát a levélkék újak - dadogta Tibbe."

Mivel a regény 1970-ben íródott, mellőzi a mai világ mocskának túlnyomó részét... Killendoorn városkája elképesztően békés, bűbájos és a régi korok szépsége öleli körbe... Szinte éreztem az arcomon a boldog, idilli kisvárosi élet megnyugtató varázsát, az illatokat, a technika kiforratlanságának szépségét, a régen elfeledett, nagyszerű találmányok csodáját, melyek mára már feledésbe merültek, s az ifjak még jót is nevetnek azokon a dolgokon, melyek az idősebb generációnak a szíve csücskét képezik...

Itt nincsenek számítógépek... Itt a varázslatot az írógép semmivel sem összetéveszthető kattogása adja...
Itt nincs csúnya lapostévé vagy mobiltelefon... A szépséget a régi vetítőgépek lenyűgöző csodája rejti magában...
Az embereknek van élete... Figyelnek egymásra és az őket körülvevő természetre, a körülöttük élő állatokra. Nem látunk senkit sem, aki megkövülten bámulná az okostelefon képernyőjét vagy számítógépes játékokkal játszana...
Ehelyett vannak könyvek, újságok, fényképezőgépek, összejövetelek, partik, vetítések, séta és beszélgetés a parkok padjain...

Ma már ez az élet elképzelhetetlennek tűnik... A fiatalok számára azért, mert képtelenek volnának meglenni a mai kütyük nélkül, az idősebb generációnak pedig már lehetősége nincs így élvezni az életet és maguk mögött hagyni a mostani vívmányokat. Nem mennék bele részletesen abba, miért is jó vagy éppen rossz a régi kontra ma kora, az mindenesetre érdekes kérdés, vajon miként fogadja majd a regényt a célközönség... Bízom benne, hogy imádni fogják Minna és Tibbe történetét, akik valóban egy egészen különleges páros, kalandjuk pedig nem mindennapi...

"- ...az is zavarba ejtő tud lenni, ha valaki teljesen ember."

Férfi főhősünk, Tibbe már az első pillanatban elvarázsolt, ugyanúgy, mint női főhősünk, Minna. 
Tibbe a félénkségével és a jószívűségével lopta be magát a szívembe, míg a macskakisasszony egész lénye egy valódi csoda. 
Tibbe óriási változáson megy át a történet folyamán. A fiatal újságíró a szemünk előtt válik félénk tudósítóból egy, az igazságért bátran kiálló, bátor férfivá, aki megtanul bátornak lenni s közben még észrevétlenül a szívét is elveszíti... :3
Minna karaktere egészen különleges. Már az alapötlet, miszerint egy macskából lett fiatal hölgy a főhős is rendkívül kreatív, ám a lány macskai személyisége még inkább hozzátesz a karakter különlegességéhez.
Mivel Minna eddigi életét macskaként élte, az emberré válás és az emberként viselkedés rendkívül nehezen megy neki. A lány számos macskatulajdonságát megtartotta: törleszkedik, dorombol, karmol, dobozban alszik és megbűvölten nézi a lengő dolgokat, vagy éppen határtalan késztetést érez arra, hogy a heringárus bódéja körül sertepertéljen. Noha Minna nem érzi úgy, hogy ezekről a tulajdonságokról le kellene szoknia, Tibbe mindent megtesz annak érdekében, hogy ne figyeljenek fel a különös és furcsa lányra és megpróbálja fiatal kisasszonyhoz méltó viselkedésre tanítani. Természetesen ez a terv nem mindig működik, s mivel Minna maga sem tudja, visszaváltozik-e valaha vagy szeretne-e egyáltalán újra macska lenni, nem tudja, mit merjen elhagyni régi szokásaiból.
Kettejük párosa - mint már fentebb említettem - remekül működik a lapokon, karakterük egyedi, rendkívül szerethetőek, s mi, olvasók végigizgulhatjuk, vajon mi is lesz kettejük sorsa. :3


A két főszereplőnkön kívül azonban említést kell még tennem a regény további igazi hőseiről - a macskákról is. Killendoorn városában rengeteg macska él, akik így vagy úgy, de mind részesei lesznek Tibbe és Minna életének, s akik nemcsak hogy megmentik a férfit és segítenek neki megtartani az állását, de elindítják egy olyan úton is, amit Minna kisasszony érkezése előtt Tibbe elképzelhetetlennek tartott...
Mindegyik macska egy igazi, üde színfolt, egy igazi egyéniség, ám közülük is kiemelkedik Loncsos, a minden ízében vérbeli kóbor macska, az egyik legfontosabb mellékszereplője a történetnek.

"- Szívből sajnállak, bár az az érzésem, hogy te 
magad tehetsz az egészről. És még egy utolsó jó tanács: 
a nyelveddel mosakodj! Ez minden bölcsesség kezdete és vége."

Noha egy efféle értékelésben nincs lehetőség arra, hogy mindenkiről méltón megemlékezzünk, én magam mindent megteszek annak érdekében, hogy semmi se maradjon ki, ami értéket képvisel ebben a kötetben.
Schmidt története és karakterei; az illusztrátor, Carl Hollander lenyűgöző és a történethez tökéletesen passzoló illusztrációi mind-mind felbecsülhetetlen kincs, ahogy a magyar kiadás is rendkívül minőségi lett - mint ahogy azt már a Pagony kiadótól megszokhattuk.

A Minna, a macskakisasszony rengeteg komoly kérdést boncolgat: megjelenik benne a gyárak pusztító ereje, a veszélyes hulladékok szörnyű következményei, az emberek és az állatok közötti különbségek, a különböző nézőpontokból vizsgált, örök kérdések és még sorolhatnám.
A regény bemutatja azt is, milyen az, mikor az ördög angyali álruhában jár köztünk, levesz minket a lábunkról, elbájol, míg végül kiderül, hogy ő a legundorítóbb féreg a városban, s mi mindent elhittünk neki...
Nem csalás, nem ámítás, a regény igazi hősei a macskák lesznek, akik egy émelyítően gonosz mesteri leleplezésben segédkeznek majd és megmentik a városka lakóit a további pusztítástól és romlástól... De erről nem árulnék el többet, inkább járj te magad utána, Kedves Olvasó! ;) 

"- Tudod... egyáltalán nem csodálkozom. Az 
emberek mind szemetek."

A Minna, a macskakisasszony jött és forgószélként vett le a lábamról. Rövid, tartalmas történetével, a régi kor szépségével és bájával, karakterei egyediségével és frappáns megoldásaival magasan kiemelkedik az ifjúsági irodalom további darabjai közül, s olvasását bizony nem csupán macskabolondoknak, de vérbeli kalandrajongóknak és gyönyörűszép történetek kedvelőinek is szívből ajánlom!  Garantáltan nem fog csalódást okozni!

A könyvet hálásan köszönöm a Pagony kiadónak!

Értékelés: 5/5 macskakisasszony
Kedvenc kötet







Idézetek

"- ...Minden cikked a macskákról szól."

"A főnöknek igaza volt. Nagyon szerette a macskákat, mindegyiket ismerte a környéken."

"- De a tegnapi cikkemben egyáltalán nem a macskákról írtam! - tiltakozott -, hanem a tavaszról.
- Pontosan - mondta a főnök. - A tavaszról. Az üde zöld levélkékről. De hát mi ebben az újság?
- Izé... hát a levélkék újak - dadogta Tibbe."

"...és egyszer csak megláttak valamit, egészen magasan a tavaszi lombok között.
Egy lábat. A lábon szép mintás harisnya és lakkcipő volt."

"- Milyen különös lány - mondta a tanító -, macskára emlékeztetett.
- Igen - helyeselt Tibbe -, nagyon hasonlít egy macskára - és mindketten utánanéztek."

"A furcsa lány nem is volt olyan messze Tibbétől, aki még mindig a fejét törte."

"- Hallottam, mi történt veled... Minden macska csak erről beszél. De Minna! Nem is értem, hogy történhetett ilyesmi, hiszen te Killendoorn legelőkelőbb macskafamíliából származol."

"- Biztos valami nagyon rosszat tettél, hogy ilyen szörnyű büntetésben van részed. Emberré váltál. Rettenetes büntetés."

"- De hát azt csak tudod, hogyan történt!
- Csak annyit tudok, hogy amikor elmentem otthonról, macska voltam, és mire hazaértem, fiatal lány lettem.
- Hihetetlen! - csóválta a fejét Mici néni. - De egész biztosan te magad tehetsz róla. Valószínűleg valami nagyon macskátlant tettél."

"- Rögtön volt rajtad ruha?
- Azt... azt elemeltem valahonnan - dadogta a lány. - Elvégre nem mászkálhattam meztelenül..."

"- Szívből sajnállak, bár az az érzésem, hogy te magad tehetsz az egészről. És még egy utolsó jó tanács: a nyelveddel mosakodj! Ez minden bölcsesség kezdete és vége."

"...a lány annyira hasonlított egy félénk, ázott kóbor macskára, hogy a fiú majdnem rászólt, hogy: Sicc, nem mész innen!"

"- Megtudhatnám, hogy hívják? - kérdezte Tibbe.
- Minna. Minna kisasszony.
- Engem meg...
- Tibbe úrnak. Tudom."

"Elég fura egy lány, aki csak úgy bemászik a konyhaablakon. Kiéhezve. Ráadásul dorombol és dörgölődzik."

"Van már macskám. És nem győzök neki örülni, hogy egyedül lakom, és a magam ura lehetek."

"- Tud a macskákkal beszélni?
- Igen.
Micsoda ostobaság! - gondolta Tibbe. Ennek a lánynak, tényleg nincs ki a négy kereke."

"- És, izé... hogy lehet, hogy tud a macskákkal beszélgetni?
- Magam is az voltam.
Hát ezt tényleg tiszta őrült!"

"...Tibbe kétszólamú dorombolást hallott. Az egész nagyon békés volt."

"Ma éjszaka szállást adtam egy doromboló hölgynek, aki a konyhaablakon át hatolt be a lakásomba, és kérdésemre azt nyilatkozta, hogy korábban macska volt...
Ha ezt leadom, azonnal kirúgnak - gondolta Tibbe."

"Még odaszólt Bolyhosnak, hogy "mrov!", az meg vissza, hogy "mrió!". Ez biztos azt jelenti, hogy: aludj jól!"

"- De hát egészen ember vagy! Akár alulról nézlek, akár felülről."

"A macskák nem hazudtak."

"A legfőbb hírforrás Loncsos volt. Ő aztán tudott mindent!"

"- ...a hírszolgálat továbbra is működni fog. Minden macskát felvilágosítottunk, mind tudják, hogy a gazdád hírekre vár, és figyelnek. Mindenütt ott hallgatóznak és leskelődnek. és az egyik továbbadja a híreket a másiknak."

"- Minna kisasszony! Ez is olyasmi, amiről le kell szoknia. Lesben ülni egy egérlyuk előtt... - egy hölgy nem tesz ilyet.
Minna erre felállt, és hízelkedve odadörgölődzött a fejével.
- Ez sem helyes! - sóhajtott Tibbe. - Egy ifjú hölgy nem dörgölőzik. Úgy szeretném, ha leszokna ezekről a macskás dolgokról.
- A "macskás" nem helyes kifejezés - mondta Minna -, azt kell mondani, hogy "macskai"."

"- De nem mehetek, Tibber úr. Félek az emberektől.
- Butaság! Ugyan mi értelme félni az emberektől?"

"- Folyton a háztetőn ül.
- Kicsoda?
- Hát az a lány. Éjszakánként a háztetőn ül.
- Honnan tudod? - kérdezte Van Dam úr. - Talán bizony te magad is a háztetőn ülsz éjszakánként?
- Nem, de a szomszédasszony kinéz néha a maga padlásablakán, és mindig ott látja ülni. Egypár macska között."

"- Húsz? Húsz micsoda?
- Macska.
- Húsz macska? Hol?
- Az a kabát - reszketett Minna. - Az a bunda... Békésen alszom a dobozomban, és egyszer csak arra riadok, hogy húsz döglött macska áll előttem."

"- ...jobb szeretném, ha nem dörgölődznék oda a heringárushoz."

"- Pofa be! - kiáltotta mérgesen az anyjuk. - Éjjel-nappal csak szlopálnának. És ha valami nem tetszik, ordítanak, ahogy csak a torkukon kifér."

"- ...Maradjanak csak kóbor macskák, mint az anyjuk! Jobb az emberektől távol. Mindig azt mondom, kétfajta ember van. Az egyik fajta gazember."

"- ...szeretném, ha maga is eljönne velem, Minna kisasszony. Nagyon sok ember lesz ott.
- Akkor én nem megyek! - mondta Minna.
- Azért vettem a kesztyűt - folytatta Tibbe -, mert arra gondoltam, ha megkarmol is valakit, legalább nem tesz nagy kárt benne."

"- Menjünk be, Minna kisasszony! - szólalt meg Tibbe. - És kérem, szedje össze magát, ne doromboljon, ne fújjon, és főleg ne dörgölőzzék, még a heringárusnak se!"

"Tibbe ránézett Minnára, és ijedten vette észre, hogy a lány pillantása ide-oda cikázik, mintha teniszjátszmát figyelne. Egyáltalán nem figyelt, megbűvölten bámulta az ingázó kulcsot. Pontosan, mint egy lesben álló macska."

"- Orvoshoz kellene mennie.
- Nem akarok! - toppantott Minna. - Az orvos szurit ad.
- Nem, nem közönséges doktorra gondoltam.
- Hát mire? Állatorvosra?
- Nem, beszélgetős orvosra. Vannak orvosok, akikhez akkor fordul az ember, ha nehézségei vannak.
- De nekem nincsenek nehézségeim - mondta Minna.
- De nekem igen.
- Hát akkor forduljon ön a beszélgetős orvoshoz!
- De a nehézségeimet ön okozza, Minna kisasszony..."

"- ...az is zavarba ejtő tud lenni, ha valaki teljesen ember."

"- ...Néha azt gondolom, úgy szeretnék újra cica lenni... magasra tartott farokkal átmenni az aranyesőbokor alatt, és érezni, hogy a virágok beleragadnak a bundámba... és a tetőkön énekelni a többi macskával, és vadászni a kertben, amikor a seregélyfiókák repülni tanulnak... Másrészt viszont... kisasszonynak lenni sem rossz."

"- Hadd tapogassam meg, nem tört-e csontod.
- A testem az enyém! - rikoltotta Loncsos."

"- Majd rendbe jön. Ilyen az élet."

"- Tudod... egyáltalán nem csodálkozom. Az emberek mind szemetek."

"- Nem, Minna kisasszony. Nem akarom, hogy a titkárnőm, mint valami kóbor macska, az összedőlt heringesbódénál tömje a fejét."

"...a legutolsó macska épp távozott a legutolsó heringdarabkával."

"- Nincs bizonyíték? De hát három macska...
- Igen, macska. De azzal mit sem érek. Egyetlen tanú sincs.
- Három tanú is van!
- Macska nem lehet tanú."

"- Micsoda gyáva, beszari alak! Milyen furcsa állatfajta az ember! Ugyanolyan jellemtelenek, mint a kutyák - kiáltotta Loncsos."

"Tibbe nagyon elszomorodott. Most már biztos volt benne, hogy a macskák igazat mondanak, de amíg nem szerezett bizonyítékokat, nem merte megírni az esetet. És nemcsak szomorú volt, hanem haragudott is.
Haragudott, sőt fel volt háborodva. A haragtól elmúlt a szégyenlőssége. Most már oda mert menni az emberekhez, hogy mindenfélét kérdezzen tőlük."

"- ...Ez gyalázatos egy pletyka, fiacskám."

"Loncsos még utánakiáltott. A legdurvább szitokszót, amit csak ismert: "Ember!""

"Leült a díványra, a macskák meg nagy komolyan körülvették. Még a kicsik is érezték, hogy nagy baj van, csak egész szelíden játszottak a cipőfűzőjével."

"- Még nem adtuk fel - mondta Minna. - Ma este történni fog valami. Amint besötétedett, a környék összes macskája a mi háztetőnkön fog értekezletet tartani."

"- Ez már nem rendes ház, mióta maga itt lakik. Valóságos macskabirodalom lett. Hallgassa csak... Hallgassa!"

"- Ezt már nem lehet kibírni - folytatta Van Damné. - És itt... mit látok? Még hat kismacskát is! Ráadásul azt hiszem, ezek azok a kis dögök, amiket kidobtam a lakókocsimból. Hat kismacska, két felnőtt macska, no meg az a kisasszony, aki szintén inkább macska, mint ember... az összesen kilenc! És még száz odakinn a háztetőn, az százkilenc...
- Plusz még húsz döglött macska - mondta Tibbe -, az összesen százhuszonkilenc.
- Ezt hogy érti?
- A kabátja. Abban is van húsz macska."

"- ...várjatok csak! Eljön még az én időm."

"Olyan hamisan, olyan gonoszul nézett, olyan ördögi volt a mocskos macskaképe..."

"- Ugyan - mondta Monopol -, mit érdekel az az előadás? Hát számítanak az évszázadok macskái, ha a ma macskája vár rád?"

"- Az egész város csak erről beszél - mondta Monopol. - És ezen most az embereket értem."

"- ...És... szóval, Tibbe, már régóta nem írtál semmit a macskákról. Néha azért szabad... Csak nem túl gyakran.
- Nagyszerű! - lelkesedett Tibbe."

"- Már nincs rád szüksége - mondta Szerkesztőségi Macska. - Teljesen megváltozott. Már egyáltalán nem szégyellős. Mostanában mindenhez van mersze..."

"- ...Attól lett bátor, hogy annyira megharagudott Ellemeetre. Megtanult merni."

"Nem volt valami szép látvány... az ő kedves Minnájuk egy élő madárral a foga között."

"Minna megérezte a családi szagot, még mielőtt meglátta volna a nővérét. Az otthon egészen sajátos, ismerős szagát..."

"- Tudod, hogy mi vagy te? Ember! Ugyanolyan vagy, mint az asszonyom. Mint az asszonyunk, mert régebben a tied is volt. Ő bezzeg megeszi a pipihúst, de jaj nekünk, ha mi is madarat fogunk. Akkor kiveri a szánkból."

"- ...Azt hiszem, megváltoztam."

"Micsoda hülyeség ez, megmenteni egy madarat?
Ahogy ballagott, egyre a választ kereste. Át tudtam, érezni, hogy a madárnak fáj - jutott eszébe. - Átéreztem, hogy félt. De ha ilyesmit át tudok érezni, akkor már nem vagyok macska. De nem ám! A macskák sosem éreznek együtt a madárkákkal. Azt hiszem, hogy eljátszottam az utolsó esélyemet."

"Ha valaha visszajönne mint ember, akkor soha többé nem haragudnék meg rá, akármilyen macskai kisasszony volna is. Megengedném, hogy néha karmoljon. És doromboljon. És dörgölőzzék. Tulajdonképpen akkor volt a legaranyosabb, amikor dorombolt."

"És amikor azt mondta, hogy haza, akkor olyan rettenetesen boldog volt, hogy legszívesebben hangosan énekelni kezdett volna az esőben."

"- És érzem, hogy mindjárt újra dorombolni kezdek.
- Mindent szabad - mondta Tibbe -, dorombolni és karmolni és dörgölőzni.
- Most nincs kedvem karmolni - mondta Minna -, de egy kicsit dörgölőzni...
- Csak rajta!"

"- Olyan borzasztóan megijedtem... - dadogta Tibbe -, annyira féltem, Minna kisasszony, hogy soha többé nem fogom magát látni. Csak most tudom, milyen borzasztóan hiányzott. Soha többé ne kóboroljon el, ígérje meg!
- Nem kóborlok többet el. De attól féltem, hogy már nincs rám szüksége, hiszen elmúlt a szégyenlőssége.
- De borzasztó nagy szükségem van rád, Minna - mondta Tibbe. - Nemcsak mint titkárnőre, hanem... - elpirult. - Szóval izé... csak úgy... Itt a házban, hogy mellettem legyél. Érted, Minna?
Nem is vette észre, hogy már nem mondja azt, hogy kisasszony, és hogy tegezi. Kicsit félve nézett rá. Eddig Minna ragaszkodott a magázáshoz, és ő is mindig udvariasan Tibbe úrnak szólította, de most csak mosolygott rá."

"- Mert a macska-sajtószolgálat azért ugye továbbra is működik? - kérdezte Loncsos.
- Persze. Minden úgy lesz, mint eddig.
(...)
- Hát... nem is tudom - Loncsos gyanakodva méregette sárga szemével. Megint nagyon tépettnek és koszlottnak látszott. - Tudod - folytatta halkan -, hirtelen az az érzésem támadt, hogy összeházasodtok."